2025.02.11- én megrendezésre került a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ Vándorakadémiai előadássorozatának nyitó előadása. Nagy örömünkre szolgált, hogy ismételten intézményünkben köszönthettük Opauszki Zita gyógypedagógust, aki bár most logopédusként volt jelen, mégis minden mondatából érződött az a komplex szemlélet, ahogyan Ő hozzááll a fejlesztésre szoruló gyermekekhez és szüleikhez.
„Szólj! s ki vagy, elmondom” címet viselő lendületes előadásából kiderült, hogy egyáltalán nincs rendben, ha egy adott életkort elérve, egy kisgyerek nem tudja megfogalmazni érzéseit, szükségleteit. Sorra vette és cáfolta azokat a hiedelmeket, melyeket a megkésett beszédfejlődésű gyermekek kapcsán használunk a közbeszédben (pl. én is ilyen voltam; beszél, de csak otthon; nem beszél, de mindent megért; miért is beszélne, ha meg tudja magát értetni stb.), majd felsorakoztatta a beszédfejlődést támogató, illetve gátló környezet sajátosságait, valamint rámutatott olyan összefüggésekre, melyek pl. a beszéd- és mozgásfejlődés között vannak. Végül pedig valódi, kézzel fogható segítséget nyújtott a jelen lévő szülőknek és szakembereknek azzal, hogy könnyen megvalósítható gyakorló feladatokat tanított nekik, elhozta kipróbálásra saját készítésű eszközeit, jól alkalmazható könyveket ajánlott a mindennapokra és lehetőséget biztosított az egyedi problémák megbeszélésére is. Köszönjük Zita!